ügyvéd honlapján
Foglaljon időpontot konzultációra
Kedves új Ügyfelem!
2017-ben szereztem jogi diplomát az Eötvös Lóránd Tudományegyetem jogi karán, ezt követően mind céges területen, mind ügyvédi irodában jelentős szakmai tapasztalatra tettem szert, ezt követően pedig 2022-ben tettem le a jogi szakvizsgát. 2022 óta önállóan, egyéni ügyvédként végzek ügyvédi tevékenységet.
Ügyvédként célom, hogy a lehető legszakszerűbb és leglelkiismeretesebb jogi szolgáltatást, tanácsadást nyújtsam új Ügyfeleim számára. Számomra kiemelten fontos, hogy új Ügyfeleim azt érezzék, hogy az ügyvéd értük van, fontos számára az ügyük, mivel úgy gondolom, hogy az Ügyfél-Ügyvéd kapcsolat rendkívül személyes és fokozott bizalmon alapul.
30 év körüli fiatal ügyvédként célom kialakítani egy szoros, kötetlenebb és az Ügyfeleim számára lehető legkényelmesebb kapcsolttartást a rám bízott ügy megoldásában.
Szakszerű jogi szolgáltatás keretében teljes körű ügyintézést vállalok ügyében, melybe beletartozik az eljárás hivatalok, hatóságok, bíróságok, közjegyzők, és más harmadik személyek előtt.
Kifejezetten polgári jogi szakterületre vonatkozóan rendelkezem gyakorlattal, azon belül is főleg ingatlan jogi, társasági/cégjogi, kötelmi jogi (szerződések joga), kártérítési jogi, illetve családjogi területeken, továbbá követeléskezelésekkel is foglalkozom (fizetési meghagyásos eljárások felszámolási eljárások). Ezen felül foglalkozom még büntetőjoggal és adatvédelemmel is. Természetesen más jogi szakágakban is rendelkezem tapasztalattal, a profilomban megjelöltek szerint.
Szeretnék a segítségére lenni, és megoldást nyújtani ügyében!
Véleményem szerint minden ügy más, mint a többi, ezért minden esetben egyéni elbírálását és egyéni bánásmódot biztosítok Ügyfeleim számára.
Forduljon hozzám bizalommal!
dr. Balogh Brunó egyéni ügyvéd

Szakterületek
Az alábbi jogi területeken felmerülő jogi problémáival bizalommal forduljon hozzám
Ingatlanjog
Társasági jog
Követeléskezelés
Peres képviselet ellátása
Büntetőjogi védelem ellátása
Adatvédelem
Kötelmi jog (szerződések)
Civil eljárások
Number Of Times Won
We always strive to win for our customers even in the most difficult cases
Happy Customer
Our customers put their trust in us and we did not let them down
Recent Case Studies
Our commitment and dedication to continually move forward enables us to improve our representation and provide you with a service you can’t find anywhere else.
No More Worries,
You Can Trust Our Lawyers.
Our firm is focused on our clients’ demands for an exceptional legal service model that provides value. We understand that, for clients, value is not a mere hourly rate comparison. Value means efficient processes for tracking and reporting; creative approaches to reducing legal risk; enhanced cost certainty and RESULTS.
- Client-Focused Solutions and Results
- Flexible, Value Driven Approach
- Warning of updated legal risks for customers
- A team of experienced and highly specialized lawyers
Kérjen időpontot konzultációra!
Meet Our Attorneys
We bring each client a combination of deep industry knowledge and expert perspectives from other industries on the challenge at stake.
Rebecca Stevens
Andrew Kinzer
Robert Cooper
Harley James
What Clients Say
When you hire our firm to manage your case, you have hired a team of legal advocates who care, who will keep you informed, who will fight for you
Kourtney Holland
Karla Clinton
Maria Nelson
Latest New & Blog
Read the latest news from us to know the general legal situation of the world, country and more Adipisicing elit sed dole there eiusmod tempor
Get news every day, Straight to your mailbox.
Subscribe to my Newsletter, we won’t spam. Promise!
Irodám címe
Address: 1062 Budapest, Andrássy út 113.
Nyitvatartás
Hétfő – Péntek: (9.00 – 18:00)
Szombat – Vasárnap: Előre egyeztettek szerint